iránytű

Hungarian

Etymology

irány (“direction”) +‎ tű (“needle”)

Pronunciation

  • IPA(key): [ˈiraːɲtyː]
  • Hyphenation: irány‧tű

Noun

iránytű (plural iránytűk)

  1. compass (navigational compass)

Declension

Inflection (stem in long/high vowel, front rounded harmony)
singular plural
nominative iránytű iránytűk
accusative iránytűt iránytűket
dative iránytűnek iránytűknek
instrumental iránytűvel iránytűkkel
causal-final iránytűért iránytűkért
translative iránytűvé iránytűkké
terminative iránytűig iránytűkig
essive-formal iránytűként iránytűkként
essive-modal — —
inessive iránytűben iránytűkben
superessive iránytűn iránytűkön
adessive iránytűnél iránytűknél
illative iránytűbe iránytűkbe
sublative iránytűre iránytűkre
allative iránytűhöz iránytűkhöz
elative iránytűből iránytűkből
delative iránytűről iránytűkről
ablative iránytűtől iránytűktől
Possessive forms of iránytű
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. iránytűm iránytűim
2nd person sing. iránytűd iránytűid
3rd person sing. iránytűje iránytűi
1st person plural iránytűnk iránytűink
2nd person plural iránytűtök iránytűitek
3rd person plural iránytűjük iránytűik

Synonyms

This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.